Közép-Dunántúl programlehetőségei

programlehetosegek-kozep-dunantul-cikk
A Balaton és Budapest között elhelyezkedő közép-dunántúli régió számos magyar nagyvárosból rövid idő alatt megközelíthető, s így ideális célpont a zsúfoltságból, a nagyvárosi forgatagból kikerülni vágyók számára.

A Közép-Dunántúl régiót a következő területek alkotják: Fejér megye, Komárom-Esztergom megye a Dunakanyar kiemelt üdülőkörzethez tartozó települések kivételével, illetve Veszprém megye a Balaton régióhoz tartozó települések kivételével.

A Közép-Dunántúl közlekedési szempontból kitűnő adottságokkal rendelkezik, mind vasúton, mind közúton, hiszen a régiót két autópálya és két vasúti fővonal is átszeli. Ennek eredményeként a Balaton és Budapest között elhelyezkedő közép-dunántúli régió számos magyar nagyvárosból rövid idő alatt megközelíthető, s így ideális célpont a zsúfoltságból, a nagyvárosi forgatagból kikerülni vágyók számára.

A Dunától a Balaton-felvidékig terjedő régióban a természeti adottságok rendkívül sokszínűek: alföld (Mezőföld), hegyvidék (a Bakony, a Vértes és a Velencei-hegység) és víz (a Velencei-tó és a Duna) egyaránt található itt.

A közép-dunántúli régió szinte minden pontján több száz esztendős műemlékek és régészeti lelőhelyek sokasága bizonyítja, hogy ez a terület már ősidők óta lakott volt, s az elmúlt korok letűnt emlékei, hagyományai át- és átszövik e térség hangulatát. A régió fővárosaként itt fekszik a régi koronázó város, Székesfehérvár, a királyok városa, de itt található a királynék városa, Veszprém is. A régió rendkívül gazdag történelmi és kulturális örökségének kiemelkedő attrakciói közé tartoznak továbbá a világhírű herendi porcelánok, a komáromi erődrendszer vagy a sümegi vár és a várban megrendezett várjátékok.

A Közép-Dunántúl festői környezetben fekvő csendes falvai üdülésre, vadban gazdag erdőségei vadászatra, tavai pedig horgászatra csábítanak. A Velencei-tó és környéke a nyaralás, fürdés és vízi sportolás örömeit kínálja, míg a városok történelmi, művészettörténeti nevezetességeikkel, hangulatos utcáikkal, tereikkel, pezsgő kulturális életükkel és a vendéglátás gazdag kínálatával tűnnek ki.

A régió bővülő gyógy- és wellness kínálattal is büszkélkedhet: az agárdi vagy a komáromi fürdők egész évben felüdülést nyújtanak a jó közérzetre, egészséges életmódra vagy gyógyulásra vágyóknak.

A már a királyok és királynék által is kedvelt régió vendégeit egyaránt várja a hagyományos magyar, illetve a nemzetközi gasztronómiai kínálat. A kulináris élvezeteket még tovább fokozzák a helyi borvidékek – Ászár-Neszmély, Mór, Somló vagy Etyek-Buda – különleges zamatú szőlőiből készült nemes borok.

bakony-programlehetosegek

Dunántúli-középhegység – Bakony

A Bakonyt a Devecser és Várpalota között húzódó, nyugat–keleti irányú törésvonal két részre osztja: az Északi-Bakonyra és a Déli-Bakonyra. Az Északi-Bakony három további része a Magas- vagy Öreg-Bakony: itt találhatók a hegység legmagasabb csúcsai (Kőris-hegy 709 m, Kék-hegy 661 m, Som-hegy 649 m, Középső-Hajag 646 m, Papod 644 m), a Keleti-Bakony: nyugatról a Zirci-medence, keletről a Móri-árok határolja.

Velencei-tó

Magyarország harmadik legnagyobb természetes tava. Kedvező természeti és földrajzi adottságainak, valamint a mederszabályzásnak köszönhetően a Balatonhoz hasonlóan hazánk legkedveltebb üdülőhelyeinek egyike. Területe 26 km², a felület harmada nádassal borított.

Főbb települések: Veszprém, Csesznek, Herend, Pápa, Sümeg, Várpalota, Zirc, Székesfehérvár, Martonvásár, Komárom, Tata, Vértesszőlős, Bábolna, Velencei-tó